| A szomjas bányatörpe |
| 2017. Július 02. Vasárnap, 11:47 | |||
|
A szomjas bányatörpe
Volt egyszer valahol széles nagy Magyarországon egy falu. A falunak volt egy bányája. Szép csillogó szenet bányásztak ott az emberek.
Ebben a faluban minden férfiember dolgozott. Fejtették a szenet, s a gyengébbek vizet hordtak. Volt közöttük egy sovány, beteges ember. Sok baja volt. Nem volt másra alkalmas, mint vízhordásra. O lett a vízhordójuk. Messziről hordta a vizet, igen sokszor kellett fordulnia neki, hogy mindenkinek jusson.
Egyszer aztán mi derült ki, mi nem? A vízhordó letette a két teli vödör vizet és elment a bányászokért.
Hé, emberek! Hagyjátok a munkát! Itt a friss víz! Gyorsan gyertek, jut mindenkinek!
Fürgék voltak, mégis mire a vödörhöz értek, nem volt abban egy csepp sem. Éppen hogy a fejéhez nem vágták az üres vedret, hisz majd eleped- tek a szomjúságtól.
Tedd bolonddá az öreganyádat, ne minket! - kiabáltak vele. Szégyellő magad! Mi befogadtunk, és te meg így hálálod meg?
Lusta vagy, s még be is akarsz csapni bennünket?
Szegény ember már majdnem sírva fakadt, mert nem értette mi történt. Az előbb még tele voltak a vedrek, most pedig üresek. Az egyik éppen a bányászlámpával akarta tisztességre tanítani, de az első vájár visszatartotta.
Hé, emberek! Ne bántsátok! Hátha nem is ő a hibás!
Azt mondja tele hozta a vödröket, de amíg értünk jött, eltűnt a víz.
A vödrök üresek, de nem lyukasak.
Itt valami csalafintaságnak kell lennie. Jobb, ha a végére járunk!
Úgy is lett minden, ahogy a bányász javasolta. Meglesték mi történik a vízzel.
Páran elrejtőztek, annyira, hogy jól lássanak, de ne veszítsék szem elől a vödröket. Ott leselkedtek az ácsolatok mögött. Eltelt kis idő, zajt hallottak. Halk, óvatos lépteket hallottak. Majd kiugrott a szemük, annyira figyelték, mi történik. Egy törpe közeledett a vödrökhöz. Rongyos ruhában, szakadt nadrágban, rojtos sapkában volt. Fölkapta először az egyiket, majd a másikat és kiitta az összes vizet. Aztán valamit morgott magában, mert kevésnek tartotta a vizet. Nagyon óvatosan elballagott. Rongyos nadrágja belelógott a sárba. Ahogy a törpe eltűnt, a bányászok előbújtak, majd tanakodni kezdtek. Mit tegyenek?
Másnap még többen lesték, s a törpe jött is, mint előző nap. A vízhordót alig tudták visszatartani, hogy csákánnyal neki ne rontson a tolvajnak.
Az anyád mindenit! Miattad szidtak, s tartottak lustának az emberek! Miattad szomjaztak napokon keresztül! Most aztán elkaptalak, meglátod, mit kapsz tőlem!
A bányászok tanakodtak, mit csináljanak a szomjas bánya törpével. Meg nem ölhették, mert bajt hozott volna rájuk, de meg kellett tőle szabadulniuk. A legöregebb bányász egyszer csak előrukkolt valamivel:
Halljátok-e barátaim? Mit mondott nékem öregapám, aki maga is sok esztendőn át fejtette a szenet? Azt, hogy igencsak jó jóban lenni a bánya törpékkel, mert áldást és szerencsét hoznak arra, akit kedvelnek! Tőle tudom azt is, hogy nagyon szeretik a szép új ruhát. Csináltassunk neki egy rendes ruhát, csizmát, sapkát, s meglátjuk mi lesz!
Úgy is tettek. Letették a vödrök mellé a ruhát, s várták a törpét. Jött is, megitta a vizet, majd észrevette az ajándékot. Ledobta rongyos ruháit, szakadozott csizmáját, s felvette az újat. Nem dohogott már, mint máskor, hanem táncolt örömében. Többet nem látták a bányászok, elment örökre. Hanem aztán évtizedekig a baj és a szerencsétlenség elkerülte őket, s mindig volt elegendő szén a bányászoknak.
Molnár Róbert tizenegy éves tanuló
Izsó Miklós Általános Iskola, Izsófalva
Felkészítő tanár: Zeleniné Kajái Orsolya
Kedvencekhez ad
Könyvjelző
Email-ben elküld
Találat: 2380 Hozzászólások (0)
 Szóljon hozzá Ön is!
|
RSS-csatorna hozzászólásai
A hozzászólások megjelenítése/elrejtése
