| Győzelem |
| 2018. Július 07. Szombat, 16:21 | |||
|
Győzelem
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az Óperenciás tengeren is túl egy hegy, s annak egy bányája. Annak a bányának volt egy boszorkája, aki a bányamanókat dolgoztatta. A manóknak feltétel nélkül engedelmeskedniük kellett a boszorkának, mert ha nem, egytől egyig kurta farkú malaccá változtak. A manóknak ez egyáltalán nem tetszett, s hosszú idő óta azon tanakodtak, mikor és hogyan tudnák megölni a banyát. Egy éjszaka a legéberebb manó arra lett figyelmes, hogy a boszorka beszél az Éjkirálynővel, s háláját fejezi ki, amiért óvja őt Napkirályné sugaraitól. A manó egy nagy titok birtokába került.
Újra nappal, s ismét este lett s így követték egymást a napok, anélkül, hogy a boszorka szíve megesett volna a kis manókon. Mikor már nem tűrték tovább, elindultak a szélrózsa minden irányába. Egyikük az Üveghegy felé, a második az öperenc|as tenger felé, a harmadik a Végtelen Sivatag felé, míg a negyedik az Aranyerdő felé. Megegyezték, hogy egy hét múlva találkoznak a keresztútnál. Hét éjjelen, hét nappalon át gyalogoltak, keresték a megoldást, de mindhiába. Bármerre mentek, mindenhol a boszorka birodalmába érkeztek. Visszatértek a keresztúthoz s reménykedve várták, hátha valamelyikük rábukkan a megoldásra. Amikor összetalálkoztak, megszólalt a legkisebb, akinek akkor jutott észébe a titok:
- Talán tudom a megoldást! Egy éjszaka kihallgattam a gonosz boszorkát, amit az Éjkirálynőhöz fohászkodott. Megtudtam, hogy nem érheti fény, mert elpusztul a napsugaraktól. Menjünk visjsza éjjel, amikor a banya mély álomba merül, fúrjunk egy lyukat a feje fölé, hogy az első napsugarak beborítsák fényükkel.
A társai nagyon megörültek az ötletnek, türelmetlenül várták az éjszakát. Amint hazaértek, a boszorka szörnyű, haragjában, tüstént munkára küldte őket, s mérgében egy tapodtat sem állt arrébb, csakhogy felügyelhesse a robotot. A manók fáradhatatlanul dolgoztak, hisz minden csákányütéssel közelebb kerültek a szabaduláshoz. A csákányütések monoton zaja álomba ringatta a banyát. A manók munkához láttak.
Hajnal lett, mire befejezték a dolgukat. Felébredt a boszorka, s világosan látta, hogy a bányamanók igen boldogok. Az egyikük a boszi feje fölé mutatott. A vén banya felnézett, s ijedtségében majdnem elájult. De nem csak, hogy majdnem elájult, hanem abban a szempillantásban holttá vált. Haj, de mennyire örültek a manók! Boldogságuk kifejezésére hetedhét bányára szóló mulatságot csaptak.
S a boszorkánnyal mi lett? Ott csücsül máig is a Mennyország kapuja előtt, hiszen a Mennyországba nem fogadták be, mert gonosz volt, s a Pokolba azért nem, mert kis ártatlan manók győzték le. Így volt, mese volt, ha nem hiszitek, járjatok utána.
Tökbandi Dominik tíz éves tanuló Váradi József Általános Iskola, Sepsiszentgyörgy
Felkészítő tanár: Tankó Blanka
Kedvencekhez ad
Könyvjelző
Email-ben elküld
Találat: 1898 Hozzászólások (0)
 Szóljon hozzá Ön is!
|
RSS-csatorna hozzászólásai
A hozzászólások megjelenítése/elrejtése
