A közművek a bánya tulajdonában voltak. A víz használata ingyenes volt. A vizet közkútról kaptuk, onnan hordtuk vödörben haza, még télen is, ami általá­ban az idősebb fiúk dolga volt. Ez nem jelentett nagy megterhelést, kivéve a heti mosást és a család heti fürdését. Ez több vödör vizet jelentett. Ma már a mai világban a mai emberek kevesen tudják elképzelni, hogyan lehetett teknő- ben fürödni. Nem szerettem a fürdést, főleg mikor már nagyobb lettem, szé­gyelltem magam. Nem szerettem azért sem, mert egyszer nagyon rossz fát tet­tem a tűzre és apámtól, kihasználva meztelenségemet, nagyon kikaptam. Féltem mindig, hogy megint rájöttek valamire, és ott állok kiszolgáltatva. Okot talál­hattak bőven rá, mert nem tartoztam a málészájú gyerekek közé (pl. cigarettázás kukoricahajjal, stb.)...

A vízhordás alkalmat adott kis találkozásokra. Az idősebbeknek a napi ese­mények megbeszélésére, a fiataloknak meg egymás megismerésére. Itt találkoz­tam én is a barátaimmal, itt beszéltem meg mikor és hol találkozunk. Télen, hogy ne fagyjon be, a kutat mindig szalmával beburkolták és egy kicsit folyni hagyták. A ráfagyott jégtől érdekes alakzatok jöttek létre, viszont a kút környé­ke tükörjég lett, és rettenetesen csúszott. Nem volt könnyű a csaphoz férni és vizet fogni. Sokszor megcsúsztunk, fenékre estünk, de emlékezetem szerint nagyobb baj nem történt. Az ilyen eset, ha többen voltunk még vidámságra is adott okot. Csak az nem nevetett, aki elcsúszott és vizes lett.

A vízhálózatot a bánya üzemeltette, erre külön szerelőt állítottak be, akinek a vízellátás biztosítása volt a feladata.

A szemét kezelésére minden utcában volt egy épített szemétlerakó hely, ame­lyet időszakonként ürítettek. Ide hordtunk minden nem éghető anyagot, a kály­hák salakját, a szemetet. Az éghetőt a kályhákban elégettük.

Az áramot a DGT saját erőművéből mindenki majdnem ingyen kapta, ezt be­leszámították a lakás bérleti díjába. Ingyen kaptuk a tüzelőt, a fát, a szenet, a lakásért is csak minimális bérleti díjat kellett fizetni. A fa-, és szén járandóságot a DGT ingyen házhoz is szállította. A szállító szekereket nagy, erős muraközi lovak húzták. A szekerek jellegzetessége, a máshol nem található úgynevezett „vitorlás” fék volt. A kocsi végén volt egy kb. két méteres rúd, melynek egyik végét a fékrendszerhez, másik végét a fékkötél befogására alakították ki. Ez volt a vitorla, a kocsis a kötél meghúzásával fékezett.

Ha összehasonlítom az akkori élet rezsi költségeit mai élet rezsi költségeivel, kétségtelen, hogy az a kor sok tekintetben humánusabb volt a mainál. Bár a DGT nem fizette jól a dolgozóit, ezért több sztrájk is volt, de a juttatások, mai mércével mérve, nagymértékben megkönnyítették a lakók életét. A sztrájkokat a gazdasági pangás, bércsökkentés, a létszámcsökkentés és a munkanapok szá­mának csökkentése idézte elő. Én a sztrájkokat csak végig éltem, hét éves kis­fiúként és később sem tudtam jelentőségét értékelni, igazság szerint akkor észre sem vettem, így nem is nagyon emlékszem rá.

A WC-ék időszakos ürítésére is volt személyzet. Ők lajtoskocsiszerű tartályba öntötték a WC-ék tartalmát, amit a György-aknai palahányón ürítettek ki. Ne­héz, de főleg nemszeretem munka volt, nehezen is találtak hozzá munkaerőt. A WC tartályt kézi erővel merték ki. Veszélyes munka volt, mert a felgyülemlett gáz miatt a munkát végző személy életveszélyben volt. Sajnos történt is baleset. Az egyik munkás - Poth János távoli rokonom - a gáztól megszédült, bele esett a gyűjtőtartályba és megfulladt. Szörnyű halál lehetett.

Az épületek karbantartására György-akna egyik épületében a DGT létrehozott egy építési üzemegységet, amelyek az épületek karbantartása mellett a lakók nyilvántartását is vezette. Ebben valamennyi, a lakások karbantartásához és a bányatelep működtetéséhez szükséges szakma képviselve volt. Lakáscsere ese­tén ez az egység újította fel az épületet és adta át új gazdájának. Akkor volt gazdája az épületeknek, ma nincs, Csáki szalmája az egész telep. Az épületek - kivéve az őslakosokat - nagy része lelakott, nincs gazdája. A lakásokhoz tarto­zó kerteket nem műveli senki, már kerítések sincsenek. Hol van a bérbeadók felelőssége?

Ebben az üzemegységben dolgoztam én is a nyári szünetek alkalmával. Az épületek melletti vizes árkokat takarítottuk, ez volt az első munkahelyem. Szü­leim nem köteleztek rá, büszkeségből mentem dolgozni. A barátaim is ott dol­goztak, nem akartam lemaradni. Az első nap sírva mentem haza, hiányzott az otthon melege. Egyedül voltam, kitéve a világnak, támasz nélkül. Később meg­szoktam, rájöttem, hogy a saját dolgaimat nekem kell megoldani.

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai

A hozzászólások megjelenítése/elrejtése

Név

Email

Cím

Hozzászólás

kisebb | nagyobb

Elolvastam és elfogadom a felhasználás feltételeivel Használat szempontjából

Küldés Előnézet