ISKOLÁS ÉVEK

ISKOLÁS ÉVEK

2019. Június 05. Szerda, 21:04

ISKOLÁS ÉVEK

A német megszállás alatt elkezdődött a német befolyás növelése, először csak ajánlottá, majd kötelezővé tették a német nyelv oktatását. Nekem szerencsém volt, hogy tudtam a rokonságom révén németül, így mentesültem a német oktatás alól. Sokaknak ilyen lehetősége nem volt, így sok osztálytársam került német befolyás alá. A jó tanulókat, jutalomként német ifjúsági táborokba vitték, Hitlerjugendek lettek és hirdették a német faj felsőbbrendűségét. Katonai fegyelem volt a szervezetben. Egy barátom is közéjük került, rövidesen észrevehető lett az eddigi jó baráti viszonyunk romlása: fennhéjázó, lekezelő lett.

Általános iskolás lettem. Az óvoda után kezdtem el évvesztesként, 7 évesen az általános iskolát, és találtam új barátokat. A kisgyőri és a riglisi iskola megszűnése után az oktatás a Hősök terei Általános Iskolában folytatódott, mert a DGT belátta, hogy a növekvő lakosságszám miatt a két kis iskola nem tudja feladatát ellátni, növelni kellett az iskolai férőhelyek számát. Az új iskolát egy korábbi legényszálló átalakításával alakították ki. Az iskola két épületegyüttesből állt, a felső és az alsó épületből.

Tantárgyaink voltak: számolás, írás, olvasás, ének, torna, gyakorlati ismeretek, német nyelv, átlagban naponta 5 órában tanultunk.


	Az iskola épülete - ma

Az iskolában kezdetben palatáblára írtunk. A könyveket az iskola biztosította, melyet év végén vissza kellett adni. Aki nem vigyázott rá és tönkretette akkor a szülőknek meg kellett venni. A DGT vállalat sokat adott magára - igaz erre a törvény is kötelezte - így az iskola is kiemelkedő volt a környező települések iskoláihoz képest. Tanítói kiváló szaktudással bírtak. Így például később a számtant tanító tanár Kerényi József a Szegedi Egyetem matematikatanára lett. Az iskolai tanítás célja mindig az életre nevelés volt. Szigorú nevelést kaptunk, de talán ennek eredményeként a velem közel egykorú gyerekek közül sokan az életben is megállták helyüket. Mérnökök (mint én is), orvosok, vegyészek, vezetők lettek. Ők a teljesség igénye nélkül: Mányó Mihály, Szirtes Béla, Sebestyén Jenő, Szabó István, Kovács István, Böröcz László, Heller Alajos, Liska György, Bozsér Géza. Sajnos a felsoroltak közül sokakat már nem tudok megkérdezni mit csinál most, mi lett belőle, hogyan élte, vagy éli az életét, van e családja, mert itt hagyott bennünket. A negyedik év után a tanulók középiskolába, vagy ipari iskolába mentek. A negyedik év végén a tanulmányi idő befejeztével mindig készült egy fénykép a kilépő osztályról, középen a tanítóról.

Nekünk is volt ilyen, rólunk is készült kép. Ha ezt kézbe veszem, már nem tudok mindenkit azonosítani, sőt a többséget nem. Furcsa a ruházat, furcsák a gyerekek. Ezeket a felvételeket mindig a Kunderleiné készítette.

Amikor bebújt a takaró alá a fényképező gép mögé és számolt nagy lett a csend. Ma már mindez nevetségesnek tűnik, de akkor ez volt a fényképezés technikája.

Akik maradtak, tovább jártak a hatodik osztályig. Az iskolában működött a vasárnapi iskola is. Ide azoknak a gyerekeknek kellett járni, akik a hatodik osztályt elvégezték és nem tanultak tovább. Amikor most kezembe került a közel 80 éve készült kép, furcsán éreztem magam. Hogyan repült el ez a 80 év? Megvalósult-e minden álmom? Megtettem-e mindent céljaim elérése érdekében? Talán, de nem tudom. A volt osztálytársakat nézegetve csupa csillogó szemű, jövendőbeli Királynőt és Királyt, Daliát találtam, akik az élet kapujában várták, hogy beiktassák őket. Nem ismertem fel mindenkit, sőt magamat is csak segítséggel. Megöregedtünk. Ha találkozok még néha az itt élők közül valamelyikükkel, azzal kezdjük a beszélgetést: te mit szedsz? Néhányan kiemelkedtünk a sokak közül. Szirtes Béla például a Mecsek bányászatának megőrzésért tett nagyon sokat, ezért Pécs Város Közgyűlése ki is tüntette. Engem is kitüntettek: tartalmas, sikeres bányamérnöki életpályám, valamint közösségteremtő, ifjúságbarát oktató-nevelői tevékenységem, a bányász kultúra és hagyományok ápolása, megőrzése elismeréséül a bányász hagyományok ápolásáért, 2016-ban Városháza Emlékérem kitüntetésben részesültem. Ez az írás is ennek jegyében készült. Tornatermünk nem volt. Ezeket a foglalkozásokat, jó időben a szabadban tartottuk meg, esős időben a folyósón. A szabadban tartott órákat nagyon szerettük, egyik kedvenc játékunk az „Adj király katonát!” volt. Itt kedvünkre kitombolhattuk magunkat. A tornaórán - az akkori rendnek megfelelően - kötelező volt katonai nevelésként a menetgyakorlatok tanítása. Sokszor körbe gyalogoltuk az alsó iskolai épületet, amíg megtanultunk egy szakaszban egyformán menetelni. A másik kedvenc foglalatosságunk a Slöjd terem volt, ami agyagozást jelentett. Itt az agyagból készült műveinket (alma, körte, virág, perec, zsömle) az iskolai kemencében az iskola gondnoka, a Patacsi bácsi kiégette, mi kifestettük. Év végén, egy iskolai börzén nagyon olcsón meg lehetett venni.

A nemszeretem órák közé tartozott az énekóra. Más iskolákban biztos pihentető lehetett az éneklés, nálunk a Schein tanító nevelési módszere miatt nem. Az énektanulás során, ha valamit elrontottunk pálcával tett rendet. Ma ilyen módszerek alkalmazásával biztosan eltanácsolták volna a tanítói pályáról.

Az iskolának volt egy vitorlás repülője, amit a tanítók építettek. Állítólag a csertetői próbarepülésen 30 métert repült is, de lehet, hogy csak szóbeszéd az egész.

Kedvencekhez ad

Könyvjelző

Email-ben elküld

Találat: 2591

Hozzászólások (0) add comment