HÁBORÚS VILÁG

A második világháború furcsa világot hozott. Megalakult a helyi Volksbund, létrejöttek a nyilas szervezetek. Elkezdődtek a feljelentések, ármánykodások. Kiderült mennyi hatalomvágyó, rosszindulatú ember él közöttünk. Be kellett szolgáltatni a rádiókat, hogy ne tudjuk hallgatni a Szabad Európa Rádiót vagy az Amerika Hangja rádió adását. A hatalom célja az volt, hogy ne értesüljünk a háború állásáról. Azt ígérték a háború végén mindenki visszakapja a beszolgál­tatott rádiót. Vissza is kaptuk, de nem az eredetit. Mi a világvevő rádiónk he­lyett egy húszlámpás, ősöreg készüléket kaptunk. Az értékesebb rádiók kapcso­latok révén máshoz kerültek: már akkor is voltak korrupt emberek. Sok embert figyeltek, kilestek és feljelentettek, mert tiltott adást hallgattak. A leleménye­sebbek azonban készítettek fülhallgatós, detektoros rádiókat. Nekünk is volt egy ilyen készülékünk, így mégis értesültünk a háború állásáról.

Amikor a németek „tervszerű” visszavonulása során elért bennünket a front, a katonaságot a magánházaknál szállásolták el. Ez számtalan konfliktus okozója lett. Itt is érződött a német „übermensch” felfogás. Minket, magyarokat alantas embereknek tartottak, akik arra születtek, hogy kiszolgáljuk őket. Elettek elő­lünk minden ehetőt. A német utánpótlás nem tudta kiszolgálni a hadsereget, ezért minden disznót, marhát, baromfit elvettek, elvittek.

A katonaság után haladt a trén. Feladatuk az utánpótlás szállítása volt, bár ez nem ment mindig simán. Nagy volt a távolság az ellátó központ és a front kö­zött. A katonaság a civil lakosságtól elvett, elrabolt háziállatokat a trén vitte, terelte maga előtt. A Magyarszéki út is ilyen felvonulási terület volt. A csordá­kat terelő katonák nem sok figyelmet fordítottak az állatokra, sok állat beszö­kött a magánházakhoz. Az élelmesebb tulajdonosok ezeket meg is tartották, eldugták. Nekem is volt több ismerősöm, aki így jutott disznóhoz. Ezt azonban nem volt tanácsos hangoztatni, mert statárium volt, így jobbára csak a szűk csa- Iád tudott róla, az meg hallgatott...

A trén kétkerekű kordékból állt. A trénhez tartozó öszvéreket, a mulikat sem tudták ellátni. Éheztek, ezért ezek ahova kikötötték őket, mindent felettek. A mi utcánkban is a kikötésük helyén reggel a szomszéd nem találta a kerítését, mert megették az öszvérek. Ez a német hadsereg már nem dicsőséges hadsereg volt.

A német hadseregben nem csak németek, hanem az annektált területről verbu­vált katonák is voltak. Nálunk főleg olaszok, ők voltak a mulik gondozói, haj­tói.

Mi sem dúskáltunk a javakban. Az üzletekben nem volt utánpótlás, kifogytak a készletek. A félretett, megtakarított, bespájzolt maradékot fél év alatt feléltük. Ahhoz, hogy a bányászok dolgozni tudjanak, ellássák őket bevezették a jegy­rendszert. A jegyekre minimális élelmiszerhez jutottunk. Kukoricalisztből ké­szült kenyeret ettünk, abból készült a sütemény is. A kristálycukor nagyon ke­resett volt, értéket képviselt. Apámmal együtt többen elmentek vidékre, a ter­melőknél kerestek cukor alapanyagot, cukorrépát, hazatérve abból főztek me­laszt. Az így készült ragacs kesernyésen édes volt, és jól helyettesítette a cukrot.

A német hadigépezet a Magyarszéki út mellett, a Pécsihatárnak hívott helyén és a futballpálya feletti dombon beásta magát, de harcra nem került sor. Több légi csatának voltunk tanúi, amikor a német Messerschmittek és a szovjet Raták légicsatát vívtak. A repülőkre légvédelmi ágyúkkal is lőttek, eredmény nélkül. Mozgalmas időszak volt, szerencsére nem tartott sokáig. A németek amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak is, hátrahagyva sok minden hadi felsze­relést.

Ez a német sereg már a vert hadsereg volt.

A bányánál kötelező kitelepítések indultak, nem sok sikerrel. Csak azok, akik a német megszállás során valamit a bányászok ellen elkövettek, a felelősségre vonástól félve, élve a lehetőséggel teherautókon elhagyták a bányatelepet. Elmentek a Volksbund, a nyilas vezetők és kíséretük is. Nem jöttek vissza, soha nem találkoztunk többet velük. Helyükre erdélyi magyarokat telepítettek. Többségük nagyon rendes, jóravaló ember volt. Egyikükkel, Gábor Domonkos­sal nagyon összebarátkoztam, sokáig tartottuk a kapcsolatot. Sajnos őt sem tu­dom már megkérdezni, meghalt. Bennünket, gyerekeket kíváncsivá tett mit hagytak itt a németek. Sok mindent találtunk, például elhagyott négycsövű légelhárító ágyút, melynek csövei fel-le mozgathatóak, az ülése pedig körben forgatható volt és rekvirált (kisajátított) motorkerékpárt is. Elhagyott személyautót, kézi lőfegyvereket, gázálarcot is. Felpróbálva ezzel nagyon jól szórakoztunk. A bofors légelhárító ágyú lövedéket szét lehetett szedni. Ezt még a német tü­zérek mutatták meg nekünk. Azt hiszem én találtam fel az első lökhajtásos re­pülőgépet, mert a lövedékben található csőszerű puskaport papírrepülőre erősít­ve, meggyújtása után nagyon gyorsan - igaz irányíthatatlanul - repült. Ezzel barátaimmal együtt sok galibát okoztunk, mert a művelet végén a repülő is meggyulladt, és az érkezés helyén is mindent felgyújtott. Szóval nem voltunk kimondottan jó gyerekek, csak kíváncsiak. Ezt a szülők nem tolerálták és ennek megfelelően „jutalmazták”.

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai

A hozzászólások megjelenítése/elrejtése

Név

Email

Cím

Hozzászólás

kisebb | nagyobb

Elolvastam és elfogadom a felhasználás feltételeivel Használat szempontjából

Küldés Előnézet