| MUNKÁSÉVEK, URÁNBÁNYA |
| 2019. Június 06. Csütörtök, 00:20 | |||||||||||||||
|
MUNKÁSÉVEK, URÁNBÁNYA
Szokatlan volt a munkába járás. Itt már olyan közegbe kerültem, amit jól ismertem, és szerettem csinálni. A szénbányánál szerzett tapasztalat és az egyetemen tanultak nagy hasznomra voltak. Ismerősek voltak a gépek, a bányász nyelv. Én az I-es üzemhez kerültem gépészeti vezetőnek, ismerős közegbe kerültem. Ez egy kezdetleges bánya volt, melynek fejlesztését többed magammal ránk bízták. Nem csak a környezet volt ismerős, hanem az aknászok, a lőmeste- rek, a vájárok is. Személy szerint is ismertem őket, mert legtöbbje - mint én is - Hősök-terei bányász volt.
Az volt a feladatunk, hogy indítsuk el a bányászkodást, a bányászatot az uránbánya területén. Nem volt egyszerű, mert a szén sokkal puhább volt, mint az uránt rejtő kőzet. Minden gyorsabban kopott, nehezebb volt dolgozni vele. Szívesen csináltam, mert éreztem szükség van rám, fontos, amit csinálok. A vállalat akkori nevén Bauxit Bánya Vállalat szovjet irányítás alatt működött. Szovjetek voltak a tanácsadók, a bányabeli gépek. Most vettem igazán hasznát az orosz nyelvtudásomnak, az orosz államvizsgának. A magyar vezetők is a Szovjetunióban tanultak így nem volt nyelvi problémájuk. Szépen indult minden, de közbejött az 1956-os forradalom. Leállt minden munka, nem dolgozott senki, én sem.
Történt, hogy - mivel a bánya nem dolgozott - a bányabeli szivattyútelepünket elöntötte a víz. Egyszer csak a lakásom előtt megjelent egy szovjet jármű, egy dzsip. Mivel én voltam az üzem gépészeti vezetője bevittek dolgozni. Volt nagy riadalom a családban és én is féltem. Híre ment az utcában, hogy letartóztattak. Velem is csak útközben közölték hová visznek, és miért. A rémületem még csak fokozódott, amikor Pellérdnél csatlakozott hozzánk egy szovjet tank. Vicces fiú volt a tank vezetője, egy kirgiz, mert egészen közel jött. Az ágyú csöve a jármű felett, közvetlen a fejünk felett imbolygott. Látta, hogy félek, de ő csak vigyorgott. Később megbarátkoztunk egymással. Őt a bánya védelmére rendelték ki, sokszor találkoztunk.
Itt csodáltam meg először a szovjet technikát. A szivattyúk víz alatt álltak, indításra azonnal elindultak. Tökéletes volt a víz, a nedvesség elleni védelmük. Ezt más gyártmányoknál meg se próbáltam volna.
Kint maradtam ügyeletben. Az irodában más dolgom nem lévén a rádiót hallgattam, a Szabad Európa rádiót is. Hogy ez mennyire hiteles volt, azt én is tapasztaltam. Egyszer csak hallom, hogy Kővágószőlős birtokáért hatalmas harcok folynak.
Kilépve az irodából olyan csend volt, hogy még a szú kaparását is lehetett volna hallani, nemhogy háborús harcok lettek volna a környéken...
Rendbe tettem a szivattyútelepet és a dzsip hazahozott. Otthon nagy volt az öröm, mert azt hitték lecsuknak, vagy internálnak. Az utca is megnyugodott, már nem voltam beszédtéma a következő esetig. Volt következő eset is, amikor PSZH (páncélozott harci jármű) jött értem hasonló céllal. Ismét a szájára vett az utca. Később megszokták, hogy néha jön értem valamilyen jármű.
Múlt az idő, kezdtek rendeződni a dolgok. Minden a rendes kerékvágásba került, elkezdtünk a célnak megfelelően dolgozni, Bakonyán már üzemszerűen is dolgoztak. Érdekessége hogy az üzem vezetője általános iskolás osztálytársam, Heller A. volt.
Az I-es üzemet is már odahelyezésem előtt a szenes bányászok elkezdték kialakítani. Minden ideiglenes jellegű volt. Először kialakították a kutató aknát, amely végül - ha jól emlékszem - 45 méter mély és 5,2 m2 területű lett.
Ide én terveztem a „szállító gépet”, amely egy OK-1 16 KW-os vitlából lett átalakítva és a Tatabányáról beszerzett 0,25 m3-es, ledönthető faoldalú csillék kiemelésére engedélyezték. Az aknában mozgó kast a Szolgáltató Üzem készítette el. Az aknában a közlekedés több szakaszban - a bányák biztonsági előírásainak megfelelően - létrán történt volna, ha a bányászok rá nem beszélik a vitla kezelőjét a személyszállításra, de rábeszélték. Kezdetben a bányában karbidlámpával közlekedtünk, csak jóval később kaptak a bányászok bányászlámpát. Az érc jövesztésében az uránérc elhelyezkedésének megfelelően új technológiára volt szükség. Az új technológia szükségessé tette a szkréperek bevezetését. Balinkáról hoztam be az ott alkalmazott 10 KW-os gépeket a kezelővel együtt, akik megtanították a mi bányászainknak a gépek kezelését. Használata bevált, csak az idő múlásával teljesítményük nőtt többszörösére, de ez már nem az én közreműködésemmel történt...
Elkezdtük az ércdúsító üzem technológiai kísérleteit, hogy mire megépül a nagy üzem, egy kisebb létszámú képzett gépkezelő ismerje meg a gépek kezelését. Az érctartalmú kőzetet Bakonyáról hozták és rakták a válogató gépre a RAC-ra. Az érc mozgatására építőipari szalagot használtunk, bár ezekkel sok bajom volt.
Egy pesti tervező iroda - nevére nem emlékszem - tervei alapján építettük fel a kísérleti üzemet. Ez, ahogy a képen is látszik, tényleg csak a kísérletek lefolytatására volt alkalmas. Minden berendezéssel rendelkezett, ami egy nagyüzemi technológiához kellett, igaz csak kisebb méretben. Minden beépített berendezés a célnak megfelelően ellátta feladatát, kivéve az első szállító szalagot, amelynek nem volt megfelelő a dőlésszöge, a kőzet visszagurult róla. A tervezővel közösen ezt is megoldottuk!
Közben épült a nagy ércdúsító üzem is. Ide egyre többet kellett járnom, egyrészt azért, hogy megismerjem, másrészt mint később kiderült, engem szemeltek ki gépészeti vezetőnek. Célszerűnek látszott a gépek alaposabb megismerése. A válogató gépeket már az én csapatom szerelte össze és építette be. Sok erőmbe és időmbe került, míg az egész felépült, de sikerült. Végül a célnak megfelelően tudtunk dolgozni, a kísérletet sikerrel zártuk.
Étkezni a bányában tilos volt, helyette védőételt kaptunk. Én annyi sajtot, tejfölt életemben nem ettem, mint amit ott kaptunk. Hogy ez miért volt védőétel máig sem tudom.
Ez az időszak nekem nagyon tetszett. Az Egyetem után bedobtak a mélyvízbe. Szerencsére olyan kollégákkal voltam körülvéve, hogy amikor egy kicsit fulladoztam a felszínre húztak.
Azt hiszem, én vagyok legöregebb a még élő, az uránbányászatot elindító mérnökök közül. Sok nehéz helyzetet kellett megoldani, de közösen sikerült. Ebben közrejátszott az is, hogy a szovjet gépek bár robosztusak voltak, de nem lehetett őket tönkre tenni. Később már egyedül is elboldogultunk, bevezettük a nyugati technikát.
A munkám során felfigyeltek rám és az Orvostudományi Egyetem kérésére áthelyeztek főmérnöknek. Máig sajnálom, hogy elvállaltam. Ez számomra egy idegen világ volt. Rangkórság és könyöklés jellemezte. Ebben a társadalomban a rangja szerint ítélték meg az embereket. A professzor nem volt egyenrangú a más beosztású személlyel. Az én bányász lelkületemnek ez furcsa volt. Nem tudtam elfogadni. Minden idegen volt a számomra, nem ezt tanultam. Amit hasznosítani tudtam az a beruházási gyakorlat volt. Vezetésemmel alakítottuk át a volt Tüzér laktanyát az Egyetem Elméleti Tömbjévé, építettünk Központi Óvodát, és még sok minden mást. Sikeres volt a munkám ezért sokan voltak féltékenyek rám. Ennek számos jele is volt, ezért három év kínlódás után váltottam.
Visszatértem saját közegembe, István-aknán kaptam állást. Eleinte közgazdászként, majd a gépészeten tervezőként vállaltam munkát. Ez már jobban tetszett, ismerős volt minden, hiszen itt voltam inas. Sok olyan dolgot terveztem és a lakatosokkal együtt kiviteleztem, amire szükség volt. De terveztem olyat is, amire csak nekem volt szükségem: egy újszerű, vízzáras pálinkafőzőt. Meg is csináltuk, de feljelentettek. Behívatott az igazgató, hogy fegyelmi eljárást indít ellenem. Kérdeztem miért, mert én csak egy egyszerű, vájvégi szivattyút csináltam. Azt mondta megeszi a kalapját, ha ez egy szivattyú. Utasította a rendészt, hogy nézze meg működik-e. A rendész jelenlétében kipróbáltuk, tényleg működött, igaz egy kicsit módosítottam rajta, de ez kívülről nem látszott. Az igazgató szerencsétlenségére a próbát látta egy elővájási, patronált élmunkás vájár, aki közölte vele, hogy neki ez kell. Elvitte, sőt másnak is kellett. Az igazgatót kértem, hogy állja a szavát a kalapot illetően. Ettől az időtől megromlott a viszonyunk, még a köszönésemet sem fogadta. Ha már lúd legyen kövér - gondoltam, és beadtam újításnak. Ez még növelte „népszerűségemet” az igazgató szemében. Ettől kezdve ott tett keresztbe ahol tudott, ebben partner volt a főnököm is. El akartak tenni gondnoknak azzal, hogy oda műszaki szakember kell. Persze nem vállaltam. Hatalmukat éreztetve nem kaptam prémiumot, vagy csak felét a kitűzöttnek.
Ahogy feljebb jutottam. látom ám, hogy egy ismerő alak szívlapáttal dobálja a huzatba a szenet. Éppen az, akitől a biciklit kaptam kölcsön. Mikor nem éppen finoman szóvá tettem, azt mondta miért nem szóltam azt hitték, hogy egy idegen.
A volt gyerekkori, most már családos barátokkal sokszor beszélgettünk a régi inaskori eseményekről. Nekem is több jutott az eszembe.
Egy alkalommal vizet zúdítottak a nyakamba. Azt mondták elszakadt a tömlő, ne haragudjak. Amikor meg akartam nézni a szakadás helyét nem tudták megmutatni. Megjegyeztem magamnak, hogy később visszaadom. Amikor elmentem, halottam amint az egyik azt mondta: - Te ez nem az volt! Kiderült, más helyett kaptam a zuhanyt.
A szállító gépészek közül egyiknek-másiknak sem kellett egy kis csibészsé- gért a szomszédba menni. Akit nem szerettek, azoknál elejtették a kast (nagy sebességnél hirtelen megállították). Ettől az ember úgy érezte, hogy a gyomra a cipőjébe csúszik. Volt a lakatosok között egy fiú, aki rettenetesen félt a kasba szállni. Vele is megtették ugyanezt. Karcsi barátom annyira megijedt, hogy finoman szólva tele lett a nadrágja, sokáig csúfolták érte. Szóval itt is zajlott az élet.
Én örök életemben kíváncsi voltam. Tanultam és sokszor hallottam öreg vájároktól, hogy a bányában keletkező metán színtelen, szagtalan gáz. A metánban az ember nem érez semmit, csak egyszerűen örökre elalszik. Gondoltam én ezt kipróbálom. Volt egy nagy tudású vájár ismerősöm, akiben teljesen megbíztam. Elmondtam neki mit akarok, átbeszéltük vele a megvalósítás lehetőségét. Rá is állt. Éppen egy gurítót hajtott (felfelé menő ferde vágat) ahol a gurító végén szellőztetés nélkül összegyűlt a metán. Felmentem vele, leállította a szellőztetést. Ő védett helyen volt, míg én rövid idő után elájultam. Arra ébredtem, hogy a főszállító vágaton fújják rám a levegőt. Valóban nem éreztem semmit, mikor ájultam el. Elmondta, látott összeesni és rögtön tiszta levegőre vitt. Tanulság: az egésznek a kíváncsiságomon felül nem volt semmi értelme. Híre ment, mindketten fegyelmit kaptunk, megérdemeltem.
Kidolgoztam egy mérési eljárást az aknaszállító kötelek belengés mérésére. Ez megjelent a főnököm nevével közösen a bányászati lapban. Bár neki ebben kevés szerepe volt, csak a lehetőséget biztosította, de csökkenteni akartam a köztünk lévő feszültséget. A mérési eljárás egyetemi tananyag lett, de nem kollégaként kezelt. Olyan feladatokat kaptam, aminek nem volt köze a mérnöki képzettségemhez, egy lakatos is elvégezhette és ezt közöltem is vele. Rossz természete volt, a rossz természete okozta a halálát is.
Kedvencekhez ad
Könyvjelző
Email-ben elküld
Találat: 3912 Hozzászólások (0)
 Szóljon hozzá Ön is!
|
RSS-csatorna hozzászólásai
A hozzászólások megjelenítése/elrejtése
