regi Hagyományőrző vetélkedőt rendeztek A Budai Városkapu iskolában
Hagyományőrző vetélkedőt rendeztek A Budai Városkapu iskolában
Írta: Talló Zoltán   
2017. December 02. Szombat, 18:46

Hagyományőrző vetélkedőt rendeztek A Budai Városkapu iskolában 

   

 

Évtizedekkel a bányák bezárása után is élnek a bányászhagyományok a Mecsek vidékén, és a gyerekek is szerepet tudnak vállalni ebben. Ezt bizonyította kedden délután a Bányamanók vetélkedője Meszesen.
Itt még a legbelvárosibb embernek is valahogy a Jószerencsét! köszöntés jön a szájára, hiszen a gyülekezők közt jó néhány bányász-­díszegyenruhát, sőt munkafelszerelést is látni. A Bányamanó vetélkedőn járunk Pécs meszesi általános iskolájában, ahová a gyerekek a tudásukról, ügyességükről beszámolni, az idősebbek pedig a hagyományokat átadni érkeztek. A generációs különbségek jól láthatók: a bányákhoz kötődő idősek, ma is aktív szakemberek és több tucat tizenéves gyerek tölti meg a sportcsarnokot. Jöttek Pécs csaknem minden városrészéből, sőt Komlóról és Kővágószőlősről is.
 
Más programok is vannak
A Bányászok Érdekvédelmi Kulturális Egyesülete által szervezett vetélkedő persze nem az egyetlen program, ami összefogja a Bányamanók 2006-ban indított mozgalmát – árulja el Vándori András, a Bányász Hagyományőrző Klub vezetője. Év közben kirándulások, fontos helyszínek meglátogatása során ismertetik meg a gyerekeket a múlt emlékeivel, hogy kielégítsék az érdeklődésüket. Mert az érdeklődés él. Bár a mai iskolások több generáció óta nem kapcsolódnak a rég bezárt bányákhoz, a családokban még megvannak az emlékek, például a nagyszülők révén.
 
Lányok is érdeklődtek
A gyerekek el is hoztak sok relikviát, a 14 csapat asztalainál hol egy fejvédő kobakot, hol antik bányászlámpát mutatnak be, máshol a robbantáshoz használt berendezéseket szemléltetik profi minielőadással. Láthatóan nemcsak fiúk érdeklődnek, kutakodnak a mélyben végzett küzdelmes munka emlékei nyomában, sok lány is versenyez.
Sok a feladat: hol a bányába nem illő felszereléseket (például tűz gyújtására alkalmas eszközöket) kell kiválogatni egy nagy kupac tárgy közül, hol egy magasra épített állványon dolgozva kell aranyat bányászni. A munkához illő sisakokban sürgölődő diákok itt rengeteg apró labda közül kell kiszűrjék az aranyat jelképező sárga példányokat, az alapanyag egy kürtőn lezúdítva nehezíti meg az összeszedők, majd a zsákmányt láncon vödrökben felhúzók dolgát.
A küzdelem lelkesen zajlik, közben észrevétlenül szűrődik át a sok információ, részlet, tudás – azaz a hagyomány. Mint a szervezők felidézik, kezdetben tankönyv méretű tudástárat állítottak össze a bányamanóknak, amiből teszteket írattak, de pár év után belátták, hogy a mai gyerekeket élményekkel lehet megfogni. Élmény pedig akadt a legvégén is: egy tárnát jelképező állványzaton kellett robbantózsinórként vezetni a fonalakat, végül konfettiágyúkat működésbe hozni.
 
A Bártfának jól ment

 A vetélkedőt végül a Mecseki Láthatatlanok nevű csapat nyerte a pécsi Bártfa utcai iskolából, a második helyezett Szerencse fel! csapat is onnan érkezett. A harmadik helyezett, Pumák nevű csapatot a gyárvárosi iskola állította ki. De a legutolsónak sem kellett szomorúan hazamennie. Hiszen a díj minden csapat számára egy torta volt, több mint tucatnyi változatban, az élen végzők annyi kiváltságot szereztek, hogy elsőként választhattak közülük.

 
forrás.bama.hu
Hozzászólások (0)add comment

Szóljon hozzá Ön is!
kisebb | nagyobb

busy
 
Facebook